Gimesi Dóra
Gimesi Dóra 1983-ban született Szegeden. A Színház- és Filmművészeti Egyetem színháztudomány szakán 2008-ban dramaturg diplomát, majd 2017-ben DLA fokozatot szerzett. Doktori értekezésében a bábszínpadi meseadaptáció dramaturgiai kérdéseit vizsgálta. 2012 óta a Budapest Bábszínház dramaturgjaként dolgozik. Mesekönyveket, ifjúsági regényeket, rádiójátékokat ír. A macskaherceg kilencedik élete című mesekönyvével 2018-ban elnyerte az Év Gyermekkönyve-díjat. A Jeli Viktóriával, Tasnádi Istvánnal és Vészits Andreával közösen jegyzett ifjúsági regénysorozat, az Időfutár társszerzője. A Színház- és Filmművészti Egyetemen és a Károli Gáspár Református Egyetemen dramaturgiát és kreatív írást tanít. Színpadi adaptációit és saját darabjait rendszeresen játsszák a magyarországi színházak. A mindentlátó királylány című darabját 2009-ben a Szabadkai Gyermekszínház mutatta be. Azóta műsorára tűzte a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, a győri Vaskakas Bábszínház, a zalaegerszegi Griff Bábszínház, a szegedi Kövér Béla Bábszínház és a kecskeméti Ciróka Bábszínház is.